festő, festőművész, grafikus
Nyíregyháza, 1954. július 6. - <br>[TÓTH István Ferenc]
1978-ban Victor Vasarely segítségével jutott ki Párizsba, ahol az École Supérieure des Beaux-Arts hallgatója lett. Első egyéni kiállítására 1981-ben, a Cité Universitaire-ben került sor. A két ?a- a vezetékneve elé tulajdonképpen egy barátja javaslatára került, aki kitalálta, hogy így a legegyszerűbb egy festőnek az ábécésorrendet tiszteletben tartó katalógusok élére kerülni. A gondolat bevált.
Hosszabb utazásokat tett többek között Németországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban és Észak-Afrikában. Bár az ott szerzett tapasztalatok is beépültek munkáiba, művészetére a legnagyobb befolyást Mongólia megismerése gyakorolta, ahol 1989-ben járt először, és ahova azóta is évente visszatér. 1993-ban Franciaország-Mongólia címmel mongol és Franciaországban élő különböző nemzetiségű művészek részvételével kiállítást szervezett a párizsi UNESCO-palotában.
Korai festményeinek komor színeit a 90-es évek elején a vörös-korszak váltotta fel. Alkotásaival többnyire az aktualitásokra reagál, metsző gúnnyal kritizálja korának emberét és társadalmát (Új cowboyok, 1998; Marcel Duchamp megjelenik Koszovóban, 1999; Gyilkosság rakottkrumplival, 2000). Képeinek fontos eleme a cím. Az ábrázolt tárgyaknak, élőlényeknek, szimbolikus jelentésük van, így az egymást vég nélküli sorban követő lovak az idő monoton múlását jelzik, míg az üres szék a hatalom jelképe. Grafikai munkássága is jelentős.
Egyéni kiállítások
1981 - Fondation Deutsche de la Meurthe, Cité Universitaire, Párizs
1983 - Atelier des Mâitres, Párizs
1984 - Fondation Cziffra, Senlis
1986 - Antoine Haveloose Gallery, New York
1988 - Ana?s Galerie, München
1989 - Galerie Agn?s Stacke, Auvers sur Oise
1991-1994 - Galerie Hél?ne de Roquefeuil, Párizs
1995 - Lenin Múzeum, Kijev [Alyskewicz, Keravis és Szechter társaságában]
1996 - Musée Arturo Lopez, Neuilly sur Seine
1997 - Francia Intézet, Budapest
1998 - UNESCO, Párizs
1999 - Magyar Intézet, Párizs
2000 - Astrolabe, Orléans - Szatmár Múzeum, Mátészalka
2001 - Espace Ecureuil, Marseille
2002 - Nan Kai University, Tian Jin, Kína - Galerie Saint-Clar, Sarlat [aatoth franyo terem - állandó kiállítás]
2004 - Várfok Galéria, Budapest
2006 ?
2008 - Várfok Galéria, Budapest.
Válogatott csoportos kiállítások
1981, 1992 - Jeune Peinture, Grand Palais, Párizs
1985 - International Fine Art Expo, Kobe (JP)
1986 - FIDEM, Colorado Springs (USA)
1987 - Centre Coréen, Párizs
1988 - Maison de l Amérique Latine, Párizs
1990 - Grands et Jeunes d aujourd hui, Párizs, International Coffee Themed Show, San Diego (USA)
1991 - Nap Nap Fesztivál, Budapest
1993 - France-Mongolie, UNESCO, Párizs - Nemzeti Galéria, Ulan-Bator
1995 - Galerie Hél?ne de Roquefeuil, SIAC, Strasbourg
1997 - Passage-Pas sage, Maison d Arr?t du Val d Oise, Ogny
1999 - Avant Bőle, Párizs.
Könyvei
Az utazó alkoholista kéziszótára 14 nyelven, PolgArt, Budapest, 2003
Irodalom
Berezowski, L.: Ca va péter dans le golfe, 1990
France-Mongolie (kat., 1993)
Franyo Aatoth (kat., 1996)
Eyguessier, J-L.: Peintre sans fronti?re, Figaro, 1996
Passage-Pas sage (kat., Ogny, 1997)
Cserba J.: Vadászat kapával, interjú, Balkon 1999/7-8.
(Cserba Júlia + Enciklopédia Kiadó kieg.)